Habár nálunk gyerek még nincs tervbe véve, úgy néz ki szerencsém lesz az apasággal közelebbről is megismerkedni. A közelség centiméterekben is mérhető lesz, ugyanis a tíz centi vastag szobafalam túloldalán lakó szomszédomékhoz kukkant be a gólya nemsokára. Mivel nagyjából még a beszélgetések is áthallatszanak, így várhatóan passzív módon részese leszek a gyereknevelés euforikus élményének, főleg ami az akusztikai élvezeteket illeti.
Nem vagyok egy kimondott serlokholmsz (gyk, Sherlock Holmes), a gólyás összeesküvésre sem a nehezedő testsúlytól egyre mélyülő lábnyomokból vagy valami hasonlóan furfangos jelből jöttem rá. Teljesen prózai módon, tegnap tök véletlenül a szomszéd lánnyalegyütt gyalogoltunk haza az állomástól. Mikor beértem végül az házunknál, akkor meg is jegyeztem neki, hogy ne féljen, nem azért követtem, mert molesztálni akarom, csak itt lakom a szomszéd lakásban. Persze, persze válaszolta. Mondjuk – most gonosz leszek – a saját paraméterei ismeretében nyilván a lány sem gondolta, hogy valaki majd pont őt akarja megmolesztálni. Hogy kicsit szocializálódjunk, még barátian hozzátettem, hogy ha hangosan filmezek, vagy valami, akkor nyugodtan szóljanak át. Ugyan-ugyan, így a szomszéd, pont hogy ők kérnek elnézést, mert nemsokára jön a gyerek, fiú lesz. A filmekben általában ilyenkor szokott beúszni a megdöbbent szereplő képe a kamera közepébe. Én is csak bámultam a lány hordó-szerű hasára, ami - mint ahogy ezennel bizonyosságot nyert – nem a sok meki burgertól (vagy nem csak attól) volt ilyen méretes. Gyorsan elharaptam a számból már-már kibukó kérdést, hogy „de ugye elköltöznek innen?”, és a hírtől megbabonázva betántorogtam a lakásomban. Hát akkor én is apa leszek, basszus...
