Mindig is japán jogsira vágytam.Ez persze nem igaz. Nincsen nekem vágyam semmi, a jogsi egyszerűen csak kell.
Hogy vezethessek, hogy közúti balesetet okozhassak és szenvedhessek.
Jut eszembe, Fehérváron még gimis koromban olvastam egy jó falfirkát egy kanyar melletti ház tűzfalán: "Szenvedjen ön is diszkóbalesetet!" Akkoriban nagy divatja volt a dolognak.
Japán úgy működik a külföldi jogsi honosítása, hogy végig kell menni egy kis teszt pályán.Most hagyjuk az idáig vezető rögös, ámde roppant unalmas utat – gondolok itt az egyéb iratokra, meg ügyintézésre.
Szóval, végigmenni egy tesztpályán. Ez egész jól hangzik. Mindig is szerettem tesztpályán vezetni. Emlékszem, amikor otthon csináltam a jogsimat, imádtam gyakorolni a parkolást meg ilyesmit. Persze itt Japánban nem számítottam semmi mókára. Már csak azért sem, mert hallottam, hogy előszeretettel húzzák meg a külföldieket minden szir-szar apróságon. Ezt megelőzendő, el is mentem egy autós iskolába, hogy felvilágosítsanak ezekről az apró, ámde annál alattomosabb részletekről (pl. mikor melyik szemmel kell a tükörbe nézni, illetve hogy szabályosan melyik oldalról vethetek keresztet a jogsinak).
Tudom, ez így elég hülyén hangzik, de aztán senki ne lepődjön meg, ha az első 2-3 alkalommal meghúzzák. Én sem lepődtem meg, amikor a vizsga napján rendre olyanokkal hozott össze a sors, akik már harmadszorra, negyedszerre, sőt volt aki hatodszorra vágott neki a kábé 5 perces (se) pályának.Például az előttem lévő fiatal brazil srác (Leonardo) egész jól nyomta, lendületesen, de határozottan. Persze megbukott. Mert nem nézett hátra mikor balra fordult. Ilyesmiből volt vagy 11 eset aznap, és végül csak hárman mentünk át.
A brazilokkal amúgy egész kellemesen elhülyültük az időt (amíg meg nem húzták őket sorban), még az ebédjükből is adtak. Sőt, Fatima ragaszkodott hozzá, hogy egyek a kókuszos sütijéből, pedig nem is akartam édeset enni. Úgy járnak ide, mintha csak piknikezni jönnének. Jó, akkor két hét múlva itt. Én hozok édességet, ti hozzatok szendvicseket, Leo meg ha nem megy át, akkor legközelebb hozzon kis asztalt is.A végére még eszembe jut az oktató, aki beavatott az ezoterikus japán vezetéstechnika mélységeibe. Nagy hévvel ecsetelte, hogy a kínaiak milyen pancserek. Meg, hogy van most egy ruszki csaj, aki hozzá jár, és már nem-tudom-hanyadszor bukik meg. Szóval az a tanulság, hogy a kínaiak meg a nők nem tudnak vezetni...
